Az első írott említés a XII. század végéről származik, II. Henrik angol kriály uralkodásának idejéből. A szerző egy jelentős karriert befutott udvaronc, Walter Map, akinek egyetlen fennmaradt – latin nyelvű – műve tartalmaz két meseváltozatot. A mű címét nem pontos fordítással „Udvari pletykák”-nak írnám.
Herla ősi brit király volt, akit egy napon meglátogatott udvarában egy apró termetű tündér, vagy törpe, nevezzük Törpekirálynak. A különös látogató megjövendölte, hogy Herla hamarosan házassági ajánlatot kap a frankok királyától, aki szeretné, ha leányát feleségül venné. A Törpekirály felajánlotta, hogy a kézfogón teljes udvartartásával megjelenik, nászajándékokat hoz Herlának, cserébe ígéretet vett tőle, hogy 1 év leteltével Herla látogat el a Törpekirályságba a király esküvőjére. Herla ráállt az ajánlatra, és valóban elnyerte a frank királylány kezét. Nászukon meg is jelent a Törpekirály, aki egymaga ellátta étellel-itallal, ajándékokkal a teljes násznépet.
Herla feleségével boldogan élt, és bölcsen uralkodott, majd amikor letelt az 1 év, a Törpekirály követe megérkezett, és emlékeztette a Törpekirálynak tett ígéretére. Herla népes kíséretével és ajándékaival elindult a Törpekirály udvarába. Rövid vágta után egy barlanghoz érkeztek, amin keresztülhaladva gyönyörű ország tárult a szemük elé.
A Törpekirály lakodalma 3 napig tartott, majd a király maga kísérte Herlát és embereit az országukat elválasztó határhoz. Gazdagon megajándékozta valamennyiüket, és minden egyes lovagot és Herla királyt is ellátta 1-1 apró vadászkutyával. Figyelmeztette őket, hogy a kutyákat maguk előtt, a nyeregben kell tartaniuk, és nem szállhatnak le a lovukról, amíg a kutya előbb le nem ugriik a földre. Majd elbúcsúztak.
Herla és kísérete útközben hazafelé találkozott egy pásztorral, akitől felesége iránt érdeklődött. A pásztor először alig értette a szavát, majd magyarázatul közölte a királlyal, hogy ő szász, Herla pedig brit, ezért nem érti jól. Elmondása szerint a szászok uralkodnak az országban már 200 éve, a briteket elkergették. Ilyen nevű királynőről, akiről Herla kérdezett, csak a mesékből tud, mert a brit királynő 200 évvel azelőtt uralkodott, miután Herla király, a férje eltűnt egy szikla mögött, és többé senki sem látta.
A pásztor szavai okozta döbbenetükben néhányan leugrottak a nyergükből, mielőtt kutyáik tették volna ugyanezt, és ahogy a lábuk a földet érintette, valamennyien porrá omlottak. Herla figyelmeztette megmaradt társait, hogy figyeljenek a kutyáikra, és addig ne szálljanak le a lóról, amíg az állatok nem teszik. Mivel soha egyetlen eb sem ugrott le, Herla és emberei azóta is vágtáznak éjjel-nappal, az idők végezetéig. A néphit Herlethingi néven illeti a bolyongó lovasokat, Herla népe, akik élőhalottak, és őrült kavalkádban és halálos csendben kísértik az élőket.
Egy másik monda szerint egyszer velszi férfiak csoportja találkozott Herla követőivel, és megtámadták a Herlethingit, de azok egyszerűen a levegőbe emelkedtek, és köddé váltak.
Map megjegyzi művében, hogy egyesek szerint II. Henrik uralkodásának idején a Herlethingi belegázolt a Wye folyóba (Wales), és többé élő ember nem látta őket a brit szigeten.
A skandináv hagyomány Odint Herjan álnéven is említi, mint a Vad Hajsza vezetőjét. A kutyák jelenléte a hajsza során szintén egy kulcsmotívum, mert a kutya a vadászathoz és a halálhoz egyaránt kötődik a mítoszokban, a görög mitológiában például a holt lelkek őrzője.
Tacitus a germán pogányokról írva megemlíti, hogy egy csoportjuk – akiket ő Herii néven jelöl – holt lelkeknek álcázva magukat, harcoltak. Egy későbbi germán törzs pedig magát Heruli néven nevezte, mely szintén Herla rokonságára utal.
(1 éve írtam.)