"Forr a világ bús tengere, ó magyar!
Ádáz Erynnis lelke uralkodik,
S a föld lakóit vérbe mártott
Tőre dühös viadalra készti."
De vajon tudjuk-e, kik valójában az Erinnüszök? Jane Ellen Harrison könyvében olvastam az alábbiakat, fordítás a sajátom, és elég nyers, de remélem, érthető.
"Pauszaniasz – Koroibosz Megarában található sírjával kapcsolatban, – elmesél egy történetet, amelyben egy Ker (Kerek: görög holt lelkek, szellemek vagy ártó démonok) kifejezetten mint Erinnüsz jelenik meg, egy kis szfinx és egy kis halál-szirén beütéssel.
Pszamathé, az argoszi király, Krotoposz leánya, teherbe esett Apolló istentől, de mert rettegett atyja haragjától, kitette az újszülöttet. Krotoposz pásztorkutyái azonban megtalálták a gyereket, és megölték. Apolló haragjában Poinét (Büntetés vagy Bosszú) küldte rá Argosz városára. Poiné, azt mondják, ellopkodta a gyerekeket az anyjuktól (azaz a városban a gyerekek között halálos járvány dúlt), mígnem Koroibosz, hogy az argosziakat lekötelezze, elpusztította a démont. Ám miután megölte a démont, a várost még nagyobb járvány támadta meg, és sokáig nem is szűnt meg a vész. Koroibosznak Delphoiba kellett zarándokolnia, hogy megbánja bűnét, és megbocsátást nyerjen. Az ítélet szerint templomot kellett emelnie Apolló számára azon a helyen, ahol a Delphoiból hozott tripod leesik. Fel is építette a templomot és mellette egy várost, melynek természetesen Tripodisci lett a neve.
Koroibosz sírja a Megarában az egyik legősibb kőbe faragott képpel dicsekedhet, melyet Pauszaniasz valaha látott: Koroibosz éppen megöli Poinét. A síron elégikus versek látszanak a kőbe vésve, melyek felidézik Pszamathé és Koroibosz történetét. Pauszaniasz nem említ semmiféle Kert, csak Poinét, de ránkmaradtak más versek, bár nem a síron felvésve, de egyértelműen erre az eseményre utalva, és ezekben feltűnnek az alábbi figyelemre méltó szavak:
„Ker vagyok, megölt Koroibosz, itt állok a sírján, lábamnál – a tripod miatt – fekszik végzete szerint.“
Poiné egyértelműen Pszamathé gyermekének bosszúálló lelke, aki járványt idéz elő, és elveszejti a gyerekeket, így Poiné mint betegségdémon egyfajta Ker, gyakorlatilag Ker-Erinnüsz.
Az egyszerű igazság olyan világosan mutatkozik meg, hogy szinte teljesen egyértelmű, bár általában folyamatosan figyelmen kívül hagyják a tudósok, hogy elsősorban a Ker-Erinnüszök valójában csak azok, amit a szavak jelentenek, „dühös lelkek“. Nincs okunk, hogy ne higgyünk Pauszaniasznak, amikor ezt írja:
„Az árkádiaiak, és talán a többi primitív görög is azt mondja: 'erinnü' azt jelenti, dühöngeni, haragosnak lenni. Démétér istennőnek Thelpusában két mellékneve van, és két szobra is mindkét alakjához. Az egyiket Erinüsznek nevezik, mivel akkor haragos, és amikor megenyhül és megfürdik (a fürdés megtisztító, démonűző rítus), akkor Lousia a neve."
Az Erinnüszök, ahogy láthatjuk, mindössze csak bizonyos formái a számtalan isteni lénynek, akiket állandó jelzővel emlegetnek, nem neveznek meg. Ahogy az Eumenidész a Kedvesek, a Potniae a Szörnyűek, a Maniae az Őrültek, a Praxidikae a Bosszúállók. Bizonyos gyengéd szégyenlősség folytán, mely feltehetőleg nagyonis gyakorlatias félelmen alapul, a primitív ember nem szólítja az istenét a valódi nevén, becsületesen valamilyen állandó jelzővel jelöli meg, mintegy beburkolja. Ma is vannak olyan emberek – főleg kelták, – akik őrizkednek a barátaik nevét kimondani, és igazi ősi módon Öregnek, Kedvesnek vagy Legfeketébbnek becézik, ha meg kell szólítaniuk.
Felötlik bennünk, hogy az állandó jelzők a bizonyítékai annak, hogy annyi isten létezik, ahány hangulata a hivőnek van, azaz ahogy éppen az isteneire gondol. Ha éppen jó a hangulata, akkor Kedves, ha éppen bosszús, akkor Bosszúszomjas.
Felmerül a kérdés, miért pont a dühöngő aspektusa a Kernek mint Erinnüsz válik olyanmód megkülönböztetetté, ha nem is formájában, de funkciójában már Homérosznál is, hogy nem lehet összetéveszteni más Kerekkel (Keresz görögül). Mert pontosan ez a feladatuk, funkciójuk az, ami megkülönbözteti őket a többi szellemtől. Ahogy már láttuk, a Ker magában foglal gonoszt és jót, tevékenykedik növényekkel, állatokkal és emberekkel kapcsolatosan is. De egy Ker soha nem annyira dühös, mint ha megölik, elpusztítják. A Kertől megkülönböztetett Erinnüsz éppen az emberrel való kapcsolatból emelkedik ki. Mert Erinnüsz az a Ker, amely az igazságtalanul meggyilkolt ember lelke. Vagyis az Erinnüsz nem Halál, hanem a bosszúért kiáltó halott ember őrjöngő lelke, azaz a Ker mint Poiné."
Kapcsolódó könyvek: Jane Ellen Harrison: Prolegomena to the Study of Greek Religion