Igazság szerint először a hárpiákról és a szfinxről akartam írni, és végül Meduzáról, mert az ő alakja sokkal összetettebbnek tűnik, és mind közül a legtalányosabb. Amiért most mégis a sziréneket részesítettem előnyben, az @Fanolda___Angie blogbejegyzésének köszönhető:
http://moly.hu/blogok/http-fanolda-blogspot-com-2014-11-anna-banks-poszeidon-html
„Emma egy szirén, aki rendelkezik Poszeidón tehetségével, méghozzá avval, hogy képes a víziállatokkal kommunikálni, parancsokat adni nekik, ha úgy kívánja. Mégsem tud átváltozni, halfarkat növeszteni, ami rengeteg gyakorlást eredményez.”
„És itt vannak a mi kis szirénjeink, még véletlen sem sellők, vagy hablányok, ugyanis ezt a megszólítást nem szeretik! XD Na szóval! Mint már említettem imádom mindenféle mesében ezeket a lényeket, és ebben a könyvben sokat meg is tudhattunk róluk. A mítoszokról, melyek fajukat és történelmüket alakította, és persze Poszeidónról is hallhatunk egy – két szót.”
A két mondatot azért idéztem itt most, mert mindkettőből arra következtethetünk, hogy a szirén vízi lény, és szinonímája a sellőnek vagy hableánynak, azaz felsőteste emberi, deréktól lefelé hal. Az Angie által olvasott könyv címe Poszeidón, s ez ismét arra enged következtetni, hogy a görög tengeristen – legalábbis ahogy mi őt ismerjük ma, – felügyelete alatt állnak a szirének.
Nos, a szirének ókori görög művészeti alkotásokon való ábrázolásának ehhez a képhez abszolút semmi köze sincs, bár Poszeidónhoz több szállal is köthetők, de ezt majd Gorgóéknál szeretném bővebben kifejteni. Mindenesetre a nagyon ősi pelaszg – azaz olümposzi előtti – és görög népi hitvilágban valójában az alvilági avagy khtonikus lények közé sorolhatók, azaz Ker démonok, lelkek.
Mint már láthattuk, a Ker az ősi – animisztikus – múltban valamiféle bacilus, betegség megszemélyesítése volt. Mivel nem volt alakja, arca vagy formája, így alapvetően személyisége sem volt, ezáltal a különböző ártó vagy jótékony szellemek nem rendelkeztek megkülönböztető nevekkel sem. Csak később nyertek formát, majd személyiséget, és ezzel együtt neveket is, de csak ritkán egyedi nevet. (Medúza például ez alól kivétel, ő már igen régen megszemélyesült, és ennek különös okai vannak.)
Mint Kerek, a szellemek minden természetes betegség, és mágikus eredetű átok által előidézett baj hordozói. Így Ker okozza a természeti csapásokat, aszályt, szélvihart, a növények betegségeit, amik miatt elmarad a termés, és így az éhínség is Ker. De Ker minden járvány, az öregedés (amelynek megszemélyesítése később érdekes módon hímnemű), a halál, a vakság, a gyermek elvesztése, a vetélés, az őrület, a rémálom, és végül, de nem utolsó sorban a Halál. Eleinte az ősi hitvilágban a Ker maga a vész, a jelenség, később, amikor egyre inkább megszemélyesül, a hordozója a bajnak.
Mint már említettem, a Ker a holt lelke, és hogyan ábrázoljuk ma a keresztény műalkotásokon a Szentléleket? Fehér galamb formájában, ha meg kell jeleníteni.
A Ker ábrázolása a görög műalkotásokon általában kicsi, szárnyakkal ellátott, röpködő lény. Ha láttunk már egyiptomi lélekábrázolást, eszünkbe jut, hogy a Ba, a lélek madáralakban van jelen, emberfejű madár alakjában. A Ker mint szirén megjelenési formája szinte a megszólalásig hasonlít az egyiptomi lélekmadáréhoz. Még véletlenül sincs halfarka vagy pikkelyes halteste, a teljes teste tollas madáré, csak a feje emberi, női fej.
Amikor Odüsszeusz hozzákötteti magát a hajó árbócához, hogy meghallgathassa az éneküket, a szirének nem jelennek meg előtte, csak a hangjukat hallja. Mivel a tengeren történik az esemény, ez lehet az oka a későbbi téves interpretációknak, amelyek a sziréneket a sellőkkel megfeleltetik, és félig haltestű lényekké varázsolják a szerencsétlen madarakat. A képen egy régi görög festett váza látható a Homérosztól ismert jelenettel, de a művész megfestette rajta a sziréneket abban az eredeti alakjukban, ahogy a néphagyomány azt megőrizte.
Harrison utal arra a görög szokásra, hogy a sírokon az ártó démonok ellen ártó démon, a halál szelleme szobrát vagy képét helyezték el már a legősibb időkben is. A síron vagy hárpia, vagy szirén gubbaszt, azaz valamilyen alvilági démonikus szellem vagy lélek, azaz Ker. Minden síron elhelyezett ilyen jellegű ábrázolás szárnyas, gyászoló női alak, a korábbi változatban még madártestű, később ember alakú, de szárnyakkal. Egyes sírokon még a szirén attribútumai is megjelennek valamilyen hangszer formájában. Ma a sírokon felállított szobrokat a halál angyalainak nevezzük, keresztény szokás szerint. De lényegi változás nem történt.
Harrison említi, és én is olvastam a verseket, hogy az orfikus himnuszokban egyenesen dicsőítő éneket zengenek a szirénekhez. Az orfikus vallásban a szirének azok a démonok, akik a holt lelket Hadész birodalmába kísérik, nem ártó szellemek, hanem védelmezők és vezetők. Ahogy Hermész is, aki valaha közéjük tartozott, de ez már egy másik történet, hogy Michael Endét idézzem.
A késői görög és hellenisztikus nézőpont lehet a vétkes a szirének sellőkké való átlényegítéséért, Harrison szerint a Néreiszek a szirének utódai, és mint ilyenek, tengeri nimfákká avanzsálnak. És akkor már Poszeidón felel a tengeri lényekért, így a szirének az Alvilágból átkerülnek egy másik isten fennhatósága alá. Ezzel szemben a szárnyas szirénábrázolások a sírokon tovább őrzik a szirének valódi természetének bizonyítékát.