Hogyan lett az ajnó nép ősanyja a Medveistennő
Volt egy népes falu, ahol bővében voltak mindig az élelemnek az emberek. Egyszer azonban éhínség ütötte fel a fejét, és végül mindenki éhen halt, kivéve a törzsfő két gyermekét, egy fiút és egy leányt. Amikor már teljesen legyengültek az éhségtől, a lány a bátyja elé állt, és a kezébe nyomta egy tarisznyában minden maradék élelmüket, és minden kincsüket:
– Én nem félek a haláltól, és nem kár értem, mert csak lány vagyok, de te fiú vagy, így értékesebb. Itt van mindenünk, indulj el, és keress máshol megélhetést. Járj szerencsével.
A fiú el is indult, és az erdőben egyszer csak egy hatalmas házhoz ért. Betért, ahol egy isteni kinézetű pár fogadta. A házigazda szívesen köszöntötte, és meghívta vacsorázni. Az asszony azonban rá sem nézett, úgy kínálta.
Másnap a fiú szépen megköszönte a vendéglátást, és odaadta az embernek minden kincsét. Az ember nagyon megörült, de így szólt hozzá:
– Az élelemért nem tartozol semmivel, de a kincseid nagyon értékesek, így elfogadom, és a saját kincseimmel fogom viszonozni, ha visszatértem, mert elmegyek értük. Addig maradj nálunk, és egyél nyugodtan bármit, ha megéhezel.
Ezzel elindult. A fiú egyedül maradt a házban az asszonnyal, aki ekkor ránézett, és ezt mondta:
– A férjem a Sárkányisten, én pedig a Medveistennő vagyok. A férjem nagyon féltékeny, ezért nem akartam rád nézni, nehogy dühbe guruljon. De azt mondom neked, a férjem be akar majd csapni. Mert nagyon értékesek a kincseid, és ő igen örül, hogy neki adtad, de értéktelen kacatokat akar majd neked cserébe adni. Ne fogadd el, mondd, hogy engem akarsz feleségül, ekkor méregbe gurul, és eltűnik. Utána én a feleséged leszek, és együtt élhetünk.
Minden így is történt, a fiú úgy válaszolt, ahogy az asszony meghagyta, és a Sárkányisten dühében valóban eltűnt. A fiú feleségül vette a Medveistennőt, ezért van, hogy a medvék ma féligmeddig emberszerűek.
– Én nem félek a haláltól, és nem kár értem, mert csak lány vagyok, de te fiú vagy, így értékesebb. Itt van mindenünk, indulj el, és keress máshol megélhetést. Járj szerencsével.
A fiú el is indult, és az erdőben egyszer csak egy hatalmas házhoz ért. Betért, ahol egy isteni kinézetű pár fogadta. A házigazda szívesen köszöntötte, és meghívta vacsorázni. Az asszony azonban rá sem nézett, úgy kínálta.
Másnap a fiú szépen megköszönte a vendéglátást, és odaadta az embernek minden kincsét. Az ember nagyon megörült, de így szólt hozzá:
– Az élelemért nem tartozol semmivel, de a kincseid nagyon értékesek, így elfogadom, és a saját kincseimmel fogom viszonozni, ha visszatértem, mert elmegyek értük. Addig maradj nálunk, és egyél nyugodtan bármit, ha megéhezel.
Ezzel elindult. A fiú egyedül maradt a házban az asszonnyal, aki ekkor ránézett, és ezt mondta:
– A férjem a Sárkányisten, én pedig a Medveistennő vagyok. A férjem nagyon féltékeny, ezért nem akartam rád nézni, nehogy dühbe guruljon. De azt mondom neked, a férjem be akar majd csapni. Mert nagyon értékesek a kincseid, és ő igen örül, hogy neki adtad, de értéktelen kacatokat akar majd neked cserébe adni. Ne fogadd el, mondd, hogy engem akarsz feleségül, ekkor méregbe gurul, és eltűnik. Utána én a feleséged leszek, és együtt élhetünk.
Minden így is történt, a fiú úgy válaszolt, ahogy az asszony meghagyta, és a Sárkányisten dühében valóban eltűnt. A fiú feleségül vette a Medveistennőt, ezért van, hogy a medvék ma féligmeddig emberszerűek.
A képen egy ajnó medveünnep ábrázolása, középen a ketrecben a díszvendéggel.