A Yerba Mate mítosza: az indiánok zöld aranya
Aki járt már Uruguayban, vagy Bolíviában, Peruban, esetleg Brazíliában vagy Argentínában, ismeri a képen látható készséget. A kis termosz, a különleges alakú kupa, és a belőle kikandikáló, szipkához hasonló szívóalkalmatosság elhagyhatatlan kellékei a dél-amerikaiak létének. Ez a maté-készlet, melyet a legtöbb uruguayi is állandóan magánál hordoz. Utcán, buszon, munkahelyen is készenlétben tartják, napjában többször teáznak belőle.
Hiszik, hogy rendszeres fogyasztása esetén egészségüket megőrzik, ráadásul élénkítő hatású, fáradtság ellen kiváló gyógyszer. Na nem mintha itt rohanna az élet, vagy rendkívül fáradságos lenne a létük. Nem híresek arról, hogy minél gyorsabban akarnának a végére érni bármilyen tevékenységnek. A jelszó a Manana, majd Holnap!
Az uruguayi antropológus, Daniel Vidart szerint "a maté elkészítésének és fogyasztásának szertartásos aktusa a világ és az élet egyfajta szemlélete ... a maté megszűnteti a kreolok közti különbségeket ... közelebb hozza a társadalmi osztályokat egymáshoz ... és mindig a maté volt a hajtóerő."
A növényt a guaraní indiánok fogyasztották már akkor, amikor a spanyol konkvisztádorok először a földrészre léptek. A spanyolok tapasztalták, hogy míg közöttük pusztított a vérhas, az indiánok soha nem kapták el a betegséget. Így, a jezsuita hittérítők segítségével, végül a spanyolok is rászoktak. Ezért nevezik a matét hittérítő vagy jezsuita teának is.
Bár Uruguayban nem terem a növény, évi 200.000 tonnát importálnak - főleg Paraguayból - saját fogyasztásra.
A guaraní indiánok hagyománya több különböző mondát is megőrzött a matéról. Az egyik mítosz szerint - számomra ez a legkedvesebb a sok közül, - a Hold istennője egy alkalommal elhatározta, hogy rövid baráti látogatást tesz a Földön. Egy rózsaszín felhő istennőjével együtt emberi alakot öltöttek, és leszálltak a Földre a vadonban. A fák közt észrevettek egy kis kunyhót, és elindultak szállást kérni. Nem vették észre a hátuk mögött felbukkanó, támadásra készülődő jaguárt, de a házból kilépő idős guaraní meglátta a veszélyt, és lenyilazta a támadó fenevadat, ezzel megmentvén ismeretlen vendégei életét.
A guaraní feleségével és leányával együtt vendégül látta éjszakára a két látogatót. Elmesélte, hogy népe továbbköltözött, de ő féltette a leányát a betegségektől, és inkább családjával hátramaradt.
Másnapra a két idegen eltűnt, de a ház körül ismeretlen fácskák jelentek meg. Az idős guaraní előtt ekkor megjelent a Hold-istennő, elmondta, ki ő, és hogy a fákat ajándékul adja hálából, amiért megmentette az életét, és vendégül látta. A fácskák a maté-ültetvény ősei voltak, melyek leveleiből főzött tea egészséget és hosszú életet biztosít fogyasztóinak. Így lett a maté a barátság jelképe is. Az öreg indián leánya vált az ültetvény gondozójává, egészségesen élt, és él ma is, mert halhatatlanná vált. Időnként egyes maté-ültetvényeken ma is feltűnik sétáló alakja a fák között.
Hiszik, hogy rendszeres fogyasztása esetén egészségüket megőrzik, ráadásul élénkítő hatású, fáradtság ellen kiváló gyógyszer. Na nem mintha itt rohanna az élet, vagy rendkívül fáradságos lenne a létük. Nem híresek arról, hogy minél gyorsabban akarnának a végére érni bármilyen tevékenységnek. A jelszó a Manana, majd Holnap!
Az uruguayi antropológus, Daniel Vidart szerint "a maté elkészítésének és fogyasztásának szertartásos aktusa a világ és az élet egyfajta szemlélete ... a maté megszűnteti a kreolok közti különbségeket ... közelebb hozza a társadalmi osztályokat egymáshoz ... és mindig a maté volt a hajtóerő."
A növényt a guaraní indiánok fogyasztották már akkor, amikor a spanyol konkvisztádorok először a földrészre léptek. A spanyolok tapasztalták, hogy míg közöttük pusztított a vérhas, az indiánok soha nem kapták el a betegséget. Így, a jezsuita hittérítők segítségével, végül a spanyolok is rászoktak. Ezért nevezik a matét hittérítő vagy jezsuita teának is.
Bár Uruguayban nem terem a növény, évi 200.000 tonnát importálnak - főleg Paraguayból - saját fogyasztásra.
A guaraní indiánok hagyománya több különböző mondát is megőrzött a matéról. Az egyik mítosz szerint - számomra ez a legkedvesebb a sok közül, - a Hold istennője egy alkalommal elhatározta, hogy rövid baráti látogatást tesz a Földön. Egy rózsaszín felhő istennőjével együtt emberi alakot öltöttek, és leszálltak a Földre a vadonban. A fák közt észrevettek egy kis kunyhót, és elindultak szállást kérni. Nem vették észre a hátuk mögött felbukkanó, támadásra készülődő jaguárt, de a házból kilépő idős guaraní meglátta a veszélyt, és lenyilazta a támadó fenevadat, ezzel megmentvén ismeretlen vendégei életét.
A guaraní feleségével és leányával együtt vendégül látta éjszakára a két látogatót. Elmesélte, hogy népe továbbköltözött, de ő féltette a leányát a betegségektől, és inkább családjával hátramaradt.
Másnapra a két idegen eltűnt, de a ház körül ismeretlen fácskák jelentek meg. Az idős guaraní előtt ekkor megjelent a Hold-istennő, elmondta, ki ő, és hogy a fákat ajándékul adja hálából, amiért megmentette az életét, és vendégül látta. A fácskák a maté-ültetvény ősei voltak, melyek leveleiből főzött tea egészséget és hosszú életet biztosít fogyasztóinak. Így lett a maté a barátság jelképe is. Az öreg indián leánya vált az ültetvény gondozójává, egészségesen élt, és él ma is, mert halhatatlanná vált. Időnként egyes maté-ültetvényeken ma is feltűnik sétáló alakja a fák között.
A képet Arius Romero paraguayi festőművész festette Arasy guaraní Holdistennőről.