A víz eredete (Queensland)
Valaha réges-régen a földön nem volt víz, vagy legalábbis az állatok úgy hitték, mivel az egyetlen mód, hogy a szomjukat oltsák, az volt, ha Gulbirrát, vagyis lédús kengurufüvet rágcsáltak, vagy lenyalogatták a harmatot a növények leveleiről.
Egy napon Gudzsilla, a rövidorrú bandikut észrevette Bangarrát, a kéknyelvű gyíkot, amint éppen szárítkozott egy szikla mögött, és amint az állatok tudomást szereztek e tényről, igen felháborodtak. Mindjárt neki is támadtak:
- Van vized, és elrejtetted előlünk! Hová dugtad?
De Bangarra nem árulta el, az összes vizet csak magának akarta.
Az állatok tanácsot tartottak, és Gudzsillát, a bandikutot választották meg, hogy kövesse Bangarrát, bármerre is megy, kiderítendő, hová rejtette el a vizet. Ám Bangarra, rendkívül agyafúrt lévén, meglátta a szeme sarkából Gudzsillát, és vigyázott, hogy soha ne jöjjön rá a titkára.
Az állatok ismét összegyűltek tanácsot tartani, és a következő választásuk Dzsiggirr-dzsiggirr, az apró fehérhasú legyezőfarok lett, mert kisebb volt, mint Gudzsilla, viszont sokkal gyorsabban tudott mozogni, és ha Bangarra körülnézett, hogy követi-e valaki, sebesen el tudott bújni előle. De amikor Dzsiggirr-dzsiggirr elrejtőzött, nem volt képes úgy behúzni fekete és fehér farkát, hogy ki ne villanjon. Így Bangarra továbbra is megőrizte a víz lelőhelyének titkát.
Az állatok immár tanácstalanok voltak. Bangarra túlontúl dörzsölt. Ekkor Gula, a patkány, minden állatok legparányibbja, felajánlotta, hogy majd ő követi Bangarrát, de minden állat kinevette. Midin, a gyűrűsfarkú posszum előnyomakodott, és ráripakodott Gulára, hogy annyira kicsinyke, hogy nincs joga még beleszólni se a vitába.
Gula mélyen megbántva eloldalgott, mégis szorosan Bangarra, a kéknyelvű gyík nyomában maradt. Hát ahogy Bangarra úgy hitte, követi őt valaki, és balfelé pillantott, Gula, a picinyke patkány azonnal sebesen jobbfelé ugrott, de amint Bangarra jobbfelé kapta a fejét, Gula balfelé ugrott, így esett, hogy Gula, a picinyke patkány egészen a forrásig követte Bangarrát. A forrás egy nagy lapos kő alatt rejtőzütt, és ahogy Bangarra fölemelte a sziklát, hogy kifolyhasson a forrás vize, Gula előugrott a rejtekhelyéről, elijesztvén Bangarrát. Ezután már minden állat dícsérte Gulát a hőstette miatt.
Az állatok olyan boldogok voltak a forrásból bugyogó, gyöngyöző patakocska láttán, hogy egyszerre valamennyien beleugrottak, és mindenfelé kilocsolták a vizet. A jégmadár úgy örült, hogy ide-oda úszkált, és a csőrével kis árkocskákat és csatornákat vágott a víz folyása elé egészen a tengerig, és ezért van az, hogy a mai napig az erecskék és patakocskák léteznek.
Tanulság: Akiről a legkevesebbet feltételezik, és nem számolnak vele, a legnagyobbá válhat.