A Nartok almája
A Nartok kertjében nőtt egy almafa, égkék virágokat virágzott, és egyetlen alma termett rajta minden nap. Az alma aranyalma volt, és ragyogott, mint a tűz. Ráadásul csodálatos gyógyító ereje volt. A végzetet nem fordította meg, de minden sebet begyógyított, és nem létezett olyan betegség, amelyet nem tudott kikúrálni. Napközben az alma gyorsan megérett, de minden éjjel valaki ellopta. Minden Nart-hős megpróbálta megőrizni, de egyiküknek sem sikerült.
Aztán egy napon magára Waerxaegre került a sor. Magához hívatta a fiait, Aexshaert és Aexshaertaeget, és így szólt hozzájuk:
- Itt van élelem! Menjetek, napsugaraim, és vigyázzátok meg a kertet, mert ha nem, holnap a három Nart-családból egy-egy ember jön, és az egyikőtöknek a fejét veszik, a másikotoknak a karjait, és máglyára vetnek. Ha így történik, a három Nart-család közül én maradok egyedül védelem nélkül!
A kertet magasan felrakott szarvasagancsokkal kerítették körül, még a madár sem tudott bejutni rajtuk keresztül. A fivérek így válaszoltak:
- Ne aggódj, apánk, kimegyünk, és megőrizzük a fát!
Waerxaeg szomorúan nézett rájuk:
- Persze, hogy kimentek, de attól félek, hogy ha nem fogjátok tudni megvédeni a kertet, többé nem jöttök vissza.
Aexshaer és Aexshaertaeg ki is mentek a kertbe, és a kert közepén álló almafa alá ültek. Amikor a vacsorájukhoz láttak, a fiatalabbik, Aexshaertaeg, így szólt a bátyjához, Aexshaerhez:
- Feküdj le egy kicsit, Aexshaer, felváltva fogunk őrködni. Éjfélig alhatsz, mert napnyugtától én őrködöm.
Aexshaer beleegyezett, lefeküdt, és elaludt. Éjfélkor ébredt, és felkiáltott:
- Az Isten bocsássa meg nekem, túl sokáig aludtam!
Aexshaertaeg így válaszolt:
- Még nincs éjfél, alhatsz tovább.
És az álmos fiú így is tett, és tovább aludt. Amint az éj elvált a nappaltól, három madár repült be a kertbe. Aexshaertaeg íjjal és nyíllal a kezében várt. Felnézett, és a fa hirtelen fénybe borult, és a három madár a fa ágaira ült. Amint le akarták szakítani az almát, Aexshaertaeg rájuk nyilazott, a madarak felrepültek, de az egyikük néhány csepp vére a földre hullott.
Aexshaertaeg felébresztette Aexshaert, és mondta neki:
- Megsebesítettem egy galambot az almafán, de elrepült. Nézd, itt a vére a földön. Mivel sebesült, csak alacsonyan tud repülni, és emiatt nincs más választásom, kénytelen vagyok a nyomát követni. Vagy megtalálom, és elfogom, vagy meghalok.
Összegyűjtötte a vércseppeket, selyemkendőbe csavarta, a kendőt az övébe tűzte, és ahogy eljött a hajnal, így szólt Aexshaerhez:
- Akkor most elindulok a sebzett madár nyomán, mit szólsz hozzá?
Aexshaer pedig ezt szólta:
- Én is veled tartok, bármerre mégy.
Ígyhát a két fivér elindult a sebzett madár nyomán, és a tenger partjára értek. Onnan a vércseppek a tenger fenekére vezettek. Aexshaertaeg ekkor ezzel fordult Aexshaerhez:
- Lemegyek a tenger fenekére, várj meg itt, a tengerparton, és ha a tenger habja vörösre változik, menj haza! Mert akkor nem érdemes tovább várnod rám. Ám ha a tenger habja fehér, várj rám egy évet és egy napot!
- Jól van. – válaszolta Aexshaer, és leült a partra, miközben Aexshaertaeg hóna alá csapta a fegyvereit, és lemerült a tenger fenekére.
(Folytatása: A szép Dzerasshae)
Aztán egy napon magára Waerxaegre került a sor. Magához hívatta a fiait, Aexshaert és Aexshaertaeget, és így szólt hozzájuk:
- Itt van élelem! Menjetek, napsugaraim, és vigyázzátok meg a kertet, mert ha nem, holnap a három Nart-családból egy-egy ember jön, és az egyikőtöknek a fejét veszik, a másikotoknak a karjait, és máglyára vetnek. Ha így történik, a három Nart-család közül én maradok egyedül védelem nélkül!
A kertet magasan felrakott szarvasagancsokkal kerítették körül, még a madár sem tudott bejutni rajtuk keresztül. A fivérek így válaszoltak:
- Ne aggódj, apánk, kimegyünk, és megőrizzük a fát!
Waerxaeg szomorúan nézett rájuk:
- Persze, hogy kimentek, de attól félek, hogy ha nem fogjátok tudni megvédeni a kertet, többé nem jöttök vissza.
Aexshaer és Aexshaertaeg ki is mentek a kertbe, és a kert közepén álló almafa alá ültek. Amikor a vacsorájukhoz láttak, a fiatalabbik, Aexshaertaeg, így szólt a bátyjához, Aexshaerhez:
- Feküdj le egy kicsit, Aexshaer, felváltva fogunk őrködni. Éjfélig alhatsz, mert napnyugtától én őrködöm.
Aexshaer beleegyezett, lefeküdt, és elaludt. Éjfélkor ébredt, és felkiáltott:
- Az Isten bocsássa meg nekem, túl sokáig aludtam!
Aexshaertaeg így válaszolt:
- Még nincs éjfél, alhatsz tovább.
És az álmos fiú így is tett, és tovább aludt. Amint az éj elvált a nappaltól, három madár repült be a kertbe. Aexshaertaeg íjjal és nyíllal a kezében várt. Felnézett, és a fa hirtelen fénybe borult, és a három madár a fa ágaira ült. Amint le akarták szakítani az almát, Aexshaertaeg rájuk nyilazott, a madarak felrepültek, de az egyikük néhány csepp vére a földre hullott.
Aexshaertaeg felébresztette Aexshaert, és mondta neki:
- Megsebesítettem egy galambot az almafán, de elrepült. Nézd, itt a vére a földön. Mivel sebesült, csak alacsonyan tud repülni, és emiatt nincs más választásom, kénytelen vagyok a nyomát követni. Vagy megtalálom, és elfogom, vagy meghalok.
Összegyűjtötte a vércseppeket, selyemkendőbe csavarta, a kendőt az övébe tűzte, és ahogy eljött a hajnal, így szólt Aexshaerhez:
- Akkor most elindulok a sebzett madár nyomán, mit szólsz hozzá?
Aexshaer pedig ezt szólta:
- Én is veled tartok, bármerre mégy.
Ígyhát a két fivér elindult a sebzett madár nyomán, és a tenger partjára értek. Onnan a vércseppek a tenger fenekére vezettek. Aexshaertaeg ekkor ezzel fordult Aexshaerhez:
- Lemegyek a tenger fenekére, várj meg itt, a tengerparton, és ha a tenger habja vörösre változik, menj haza! Mert akkor nem érdemes tovább várnod rám. Ám ha a tenger habja fehér, várj rám egy évet és egy napot!
- Jól van. – válaszolta Aexshaer, és leült a partra, miközben Aexshaertaeg hóna alá csapta a fegyvereit, és lemerült a tenger fenekére.
(Folytatása: A szép Dzerasshae)